2014. október 25., szombat

Az ősz színei körömlakkos kihívás #3 Mályva/Lila

Sziasztok!

A két lehetséges szín közül nekem a lilára esett a választásom. Amikor a Nailland standjánál jártam, tudtam, hogy egy igazán őszi lakkot szeretnék venni. Mivel a lila az egyik kedvenc színem (nem csak körömlakkokban), ezért egy ilyen színű lakkra esett a választásom.


Amikor megláttam Thimmyke felhívását, tudtam, hogy ekkor fogom felavatni ezt a Golden Rose lakkot.
Nos, nekem rettentően tetszik ez a lakk! Az üvege és az ecsete megegyezik a szokásos Rich Color vonal tulajdonságaival. A lakkot este kentem fel, másnap szántam rá a vonalak megrajzolását. Este két réteg teljesen elégnek bizonyult. Az első réteg igen halovány lett, a második réteg elfedte az első hiányosságait. Azonban másnap reggel kénytelen voltam egy harmadik réteget felkenni, ugyanis még a 2 réteg is itt-ott foltos volt. Ez lehet, hogy betudható az esti fáradt lakkozásomnak, nem tudom. Emellett viszont gyorsan szárad, ami nagyon jó hír. 


Szegény fekete Golden Rose lakk.. Még egy másik lakkozáshoz szedtem össze a lakkokat, amikor a lépcsőn lefelé jövet leesett ez a lakk. Nagyon megijedtem és fejben már mostam fel a lakkot, elpazarolva ezzel vagy fél üveg lakklemosót, de legnagyobb meglepetésemre erre semmi szükség nem volt! Az üveg nagyon strapabíró, csak a sarkáról pattant le egy kis darab(utolsó képen láthatjátok). Ennek nagyon örültem, viszonylag jól megúszta az esést. :)
A mintát szabad kézzel rajzoltam, a titka a lassú mozdulatok. Még a jobb kezemre is meg tudtam csinálni, teljesen vállalható lett a minta. 


Sally Hansen Double Duty Base & Top Coat
Golden Rose Rich Color 26
Golden Rose Rich Color 35

Remélem nem bánjátok a kicsit hosszabb posztot, nézzétek meg a többiek munkáit is. ;) Jó hétvégét! :*


21 megjegyzés:

  1. Szép lett, kalandos manikűr :) Többször ejtettem már le lakkot, érdekes módon nem a másfél méterről kádba zuhanó Moyra tört szét, hanem a mosdó alatti polcról (20 cm) a földre eső OPI. Tényleg rengeteg lakklemosó és vattakorong elfogyott, meg a lakkot is nagyon sajnáltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)
      Ez nagyon érdekes. Azt hittem, hogy az OPI strapabíróbb, de biztos számít, hogy a földre esett a lakk. Egyszer nekem a egy nyitott ablak miatt keletkezett huzat miatt esett le a lakkom. Emlékszem, ott ültem, mint egy hülye és vattapamacs vattapamacsot követett, olyan nehéz volt feltakarítani a gyöngyházfényű lakkot. Sajnálni azt annyira nem sajnálom így visszatekintve, teljesen pótolható Rose Nail lakk volt, de akkor megszakadt a szívem, mert az volt a kedvenc pedikűrös alapom.

      Törlés
  2. Szép lakk és a manikűr is nagyon szép :)
    Egyszer-kétszer én is ejtettem már le lakkot , de eddig nem tört össze (szerencsére).
    De egyszer egy Lora lakknál ijedtem meg , mert azoknak nem annyira jó az üvege és fel is készültem a lemosására. de hála az égnek nem törött össze.
    Neked is jó hétvégét :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik a manikűr! :)
      Akkor jól jártál te, ezek után se történjen nagy baleseted. :) Főleg ne egy kedves lakkal!

      Törlés
    2. veled se történjen ilyen :)

      Törlés
    3. Köszönöm a kívánságot. :)

      Törlés
  3. Szép lila, szép minta, szép történet :D Nekem egyszer tört szét lakkom, sajnos össze is kent ezt-azt, de ez már rég volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, köszi, köszi. :D
      Akkor jó, hogy ennyivel megúsztad. ;)

      Törlés
  4. Nagyon szép lett, ügyes munka! Különösen tetszenek a vonalaid, szinte tökéletes :) Én nagyon béna vagyok, ha szabad kézzel kell vonalakat húzni a körmeimre, pláne párhuzamosakat. A lakk is nagyon szép, kezdek rákapni a GR lakkokra, nem rossz márka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszenek a vonalaim. :)
      Ó, a GR márka nem rossz, nagyon is jó. :)
      Szerintem a jó ecset is nagyon fontos, hogy mivel akarunk vonalakat húzni.Én pl. egy Nail Star piros díszítőlakkjának az ecsetét mostam le és azzal sikerült ilyen vonalakat húzni. :)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik a minta! Sajnos már én is ejtettem le lakkot..
    1, kb 1 méter magasról, fürdőszobában a csempére egy Essence minit. Az üveg keresztbe repedt, de egyben maradt, így csak simán ki tudtam dobni és nem kellett semmit takarítani
    2, 40 centi magasról parkettára OPI, semmi baja nem lett
    3, egy tál, azaz kb 20 lakk szánkázott be két szék közé, parkettára. Brutál hangja volt, nem mertem odanézni egy pár másodpercig. Párom szedegette össze őket, és "jelentett" a végén, hogy nincsenek halott vagy sérült lakkok. El sem akartam hinni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, kedves vagy. :)
      1. Nekem is volt egy hasonló esetem, egy NYC lakk alja törött le, de nem vált le, szerencsére én is ki tudtam dobni takarítás nélkül.
      2. Egy OPI lakktól mondjuk el is város, hogy ne legyen baja! :)
      3. Jajj, ez milyen jó! :D Bár megértem, hogy hogy megijedhettél! És a párod is aranyos, hogy átérezte a helyzeted. :)
      Köszi a kommentet. :)

      Törlés
  6. Na ez aztán lila a javából :P

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép ez a lakk és a minta meg feldobja!! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Judy! :* Szerintem is érdekes a minta, olyan semmihez sem hasonlítható. :)

      Törlés
  8. Csodaszép! Mindig elámulok mikor látom a szép manikűrjeidet :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép ez a lila lakk. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Nekem is az egyik kedvencemmé nőtte ki magát a lila lakkjaim között. :)

      Törlés