2014. november 8., szombat

Nyomdázós szárnypróbálgatásom - Pet'la Plate gyémántjai

Sziasztok!

A pár héttel ezelőtt voltam olyan szerencsés, hogy nyertem Hédi blogján egy szuper ajándékcsomagot. Már maga a neszesszer is egy álom volt, és még a beltartalma milyen volt...! Többek között egy régóta áhított vágyam is beteljesedett, méghozzá egy Pet'la Plate Seven Sins személyében. Már a megjelenés óta követem Petra munkásságát, szeretem nézegetni a palettáit, hiszen csak egyedi mintákkal dolgozik.


Én is, mint sokan mások az essence körömnyomdáival kezdtem el tevékenykedni, kb. 3 poszt erejéig láthattátok a blogomon. Nem voltam megelégedve vele, de ahogy olvastam más sem. Rengeteg szép körömnyomdás lakkozást láttam az utóbbi időben a magyar bloggerináknál, akik bevallották, hogy bár eleinte nekik sem ment, mégis megszerették a nyomdázást. Ehhez többek között Petra lemezei és a Naillandnél kapható MoYou London lemezek játszottak közre. Nos, amint megnyertem a csomagot, neki is láttam alkotni.


Először az alapszínről szeretnék írni. Ez egy Max Factor lakk, ami sajnos nem derül ki, ugyanis az arany felirat már ennyire lekopott! Kicsit csalódott vagyok, mert így annyira nem szép az üveg.. 
A rózsaszín számomra az egyik legkedvesebb szín, körömlakkokban pedig pláne! Minden évszakban megvan a rózsaszín azon árnyalata, amit a legszívesebben kenek fel. Az őszé ez a MF lakk lett! Hihetetlenül szép ez a lakk, csupa jó tulajdonsággal! Egy rétegben is fed, bár én mindig kettőt kenek fel. Nem csíkoz, gyorsan szárad, és rettentő fényesre. (képeken fedőlakkal van)


Ami a nyomdázást illeti.. nem lett a legjobb, de azért a vállalható kategóriába tartozik. Emellett pedig mindenképp meg akartam osztani, hogy lássuk, hogy honnan indulok. :) 
Nyomdázáshoz a Golden Rose fekete lakkját használtam, többen kérdeztétek, hogy megfelel-e erre a célra, és igen, megfelel! Remek kis lakk, nyomdázni is szépen lehet vele. ;)


Sally Hansen Double Duty Base & Top Coat
Max Factor Gel Shine 30 Twinkling Pink
Golden Rose Rich Color 35
Seche Vite Top Coat

Nektek van Pet'la lemezetek? Melyik márka palettáit szeretitek a legjobban? :)



29 megjegyzés:

  1. Nekem tetszik ez a manikűr.A nyomdázás is szép lett.
    Én is nagyon szeretem Petra lemezeit,legközelebb kipróbálom az újabb verziókat.
    Nekem a Moyou lemezek tetszenek,Bundle monster,Cheeky,Cici&Sisi....hosszú a lista :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálad mindig csak ámulok a csodás nyomdázásokon, annyira tetszenek. :)
      Külön öröm tőled ilyen bókot kapni. :)

      Törlés
  2. Szép a MF lakk :) A nyomdázásod nagyon tetszik :)
    Sajnos nincs Pet'la lemezem. Még névnapomra kaptam Ebayről rendelt lemezeket , amik nagy kedvenceim lettek :)Egy bornprettystore lemezem is van , amit szintén nagy kedvencem :)
    Várom a még több nyomdás manikűrjeidet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)
      Nekem pedig e-bay lemezem nincs, BPS igen, de még nem próbáltam ki. :) Majd azzal is hozok manikűrt. :)

      Törlés
  3. Szép lett! :) Én is mostanában kezdtem el próbálgatni a nyomdázást, de én még ennyire sem vagyok ügyes, mint Te ;) Na de majd belejövök, már rendeltem is egy jobb nyomdázót ebay-ről, remélem minél előbb megjön! :) Egyébként én azt olvastam valahol, hogy a GR Rich Color lakkok alapvetően jók a nyomdázásra, szóval szerintem velük nyugodtan próbálkozhatsz :) Nekem eddig két lemezem van (mindkettő Moyou) de nagyon elégedett vagyok velük! Tényleg megérik a pénzüket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rita, én ügyes? Köszi, de még nem érzem magam annak. :)
      Akkor biztosan lesz MoYou palettám. :) Köszi az infót a lakkokkal kapcsolatban. ;)

      Törlés
    2. Simán ügyes vagy, látnál engem :D :D Na de mindkettőnk fejlődik majd ^^ Hajrá!

      Törlés
    3. Várom a te alkotásaidat. :)

      Törlés
  4. Szép lett nagyon! Ügyes vagy, és a minta is szépen látszik! Szépek a körmeid is:) jó választás :)
    O.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, O.! Örülök, hogy mindig kommentelsz. :)

      Törlés
    2. azért mert tetszenek azok, amiket készítesz :)

      Törlés
    3. Nagyon aranyos vagy. :)

      Törlés
  5. Nagyon ütős ez az alapszín és a minta is szép, illik hozzá. Diamonds are a girl's best friend! :D

    VálaszTörlés
  6. Én semmi gondot nem látok a nyomdázásnál, teljesen jó lett. Örülök, hogy jó helyre került a nyeremény és várom a további alkotásokat! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, aranyos vagy. :)
      Köszönöm, remélem tetszenek majd a manikűrjeim. :)

      Törlés
  7. A alapszín is nagyon tetszik, valamint a nyomdázás is szép lett! :)
    Nálam a MoYou, Bundle Monster, Cici&Sisi és Pueen lemezek viszik a pálmát, de egyszer majd kipróbálok egy ilyen lemezt is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon közel áll a szívemhez az alapszín. :)
      A te nyomdázásaid sem kutyák, élvezem nézni őket. :)

      Törlés
  8. Nagyon jó lett, kíváncsi leszek a következő nyomdázásokra is :) Tetszik az alapszín, a pink jöhet nálam is minden évszakban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, a többi is majd ennyire fog tetszeni. :)
      Akkor ebben egyezünk. :)

      Törlés
  9. Csodásak a körmeim, az alaplakk is szép és a nyomdázás is jó lett :)

    VálaszTörlés
  10. Kezdésnek nagyon szuper a nyomdázás. Petra lemezeivel gyerekjáték belejönni, úgyhogy minél több szép manikűrt szeretnénk látni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Te rettenetesen ügyes vagy, nagyon jó tőled is elismerést olvasni. :)
      Igyekszem majd. :))

      Törlés
  11. Jó ez a színpáros! :) A nyomdázásba pikk pakk bele lehet jönni, bár szerintem a mostani is tökéletes lett. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök a kommentednek, Verus. :))))
      Köszi a biztatást. :)

      Törlés
  12. Nagyon tetszik az alap :) és a nyomdázás is szuper lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszik. :)

      Törlés