2015. január 31., szombat

Moyra Gel Look Michelle és a nyomdázási hullámvölgyem

Sziasztok!

Mint ahogy már említettem, megérkeztek  városkánkba a Moyra újdonságai, ezért a blogon egy kicsit több Moyra lakk lesz az elkövetkező időkben.



A Moyra az új vonallal már nemcsak termékcsaládokba osztotta a lakkokat, hanem a számok mellé neveket is adtak. A Gel Look vonal lakkjai mind női keresztneveket kaptak, a mai bejegyzés főszereplője Michelle.


Fogalmam sincs, hogy ennek a lakknak mégis milyen színe van. Leginkább mályva, egy kis lila és rózsaszín beütéssel, ezüst csillámlással. A színén kívül minden másról tudok pontos infókkal szolgálni: szépen terül, nem folyós, gyorsan és fényesre szárad. A képeken 2 rétegben láthatjátok, fedőlakkal. Tartósságát tekintve szuper: egész héten ez volt rajtam, a 4. napon mostam le hibátlanul. 


A díszítés most nyomdázás volt, mert nem adom fel, gyakorlok. :) 
A lemezt a Born Pretty Store oldalától kaptam tesztelésre egy nyomdázószettel együtt és ezekkel elkezdődött a hullámvölgy. Az első meglepetés a csomag kibontásakor ért, ugyanis én nem ezt a lemezt kértem. Vagyis ezt, hiszen a minták hasonlóak, de nem 100%-ban megegyezőek. A második csalódás a nyomdázó volt, ugyanis használhatatlannak bizonyult, én nem ajánlom. 


Sajnos a nyomdapalettával sem felhőtlen a kapcsolatunk. Első körben, amikor megkaptam rögtön nyomdáztam, rózsaszín alapra fehér lakkal, de nem, nem sikerült, a körmömre nem került a mintából. Gondoltam, hogy biztos a fehér lakk miatt nem, próbáltam feketével, azzal sem ment. Amikor Ágival beszélgettünk, akkor rákérdeztem, hogy hol ronthatom el, és arra jutottunk, hogy a minták sem elég mélyek, valamint mondta, hogy neki a BPS lemezek csak speciális nyomdalakkal működnek, ami nekem meg nincs. El is raktam, jó pár hétig elő sem vettem, mondván, hogy nekem ez a nyomdatéma nem megy. Bejegyzést azonban szerettem volna, azért elővettem még egyszer. Az alap Michelle adott volt, így vele (rajta) próbáltam a lemezt. És mint ahogy fent is láthatjátok, sikerült. :)



Először is, letettem a fekete és fehér lakkjaimról és elővettem egy sötétkék lakkot a Golden Rose márkától, ami matt is és szatén is, nagyon különleges. Természetesen decal módszerrel dolgoztam, ez még mindig jobban megy, mint a sima nyomdázás. A gyűrűsujjamnál erősebb a nyomdalakk színe, nekem így jobban tetszik, mint a középső ujjam esetében a haloványabb színnel. 

Összegezve: Michelle nagyon tetszik, szuperek a tulajdonságai, biztosan ő lesz a rohanós lakkjaim egyike. A BPS nyomdázó katasztrófa, nekem nem vállt be. Ugyan a lemezzel is meggyűlt a bajom, de mondjuk azt, hogy még kell egy kis idő, hogy kitapasztaljam. A GR lakk nagyon tetszik a különleges finise miatt és az is plusz pont, hogy lehet vele nyomdázni. 





Eveline Cosmetics 8w1 Total Action
Moyra Gel Look No.: 924 Michelle
Golden Rose Matte Satin 206
Seche Vite Dry Fast Top Coat

Veletek is volt már, hogy nem az lapult a csomagban, mint amit rendeltetek? 

10 megjegyzés:

  1. Ez az a nyomdázó, ami nem működik? Akkor ilyet nem veszek :(
    Nekem a BPS lemezek a Moyra lakkjaimmal mind működnek, a sima! Moyrákkal is tudok nyomdázni. A Gel look meg tökéletes nyomdázásra.
    A Golden Rose lakkokkal nem tudok nyomdázni. Pedig próbáltam már mindenféle erősséggel rányomni a nyomdázót, de esélytelen a dolog. Nekem a Naillandes és BPS-es kis nyomi rózsaszín nyomdaszettel is sikerül könnyen felvinni a mintát. Szerintem az eszközben a hiba, nem benned, meg kell találni a jó lakkot és jó nyomdázót. Ez a mani szép lett, a lakk is tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez az, nekem nem jött be. :/
      Majd én is próbálkozom, de tudod, az ilyen sikertelenségek elveszik a kedvem.. :(
      Köszönöm, agyon aranyos vagy. :))

      Törlés
  2. Ha nem sikerül egy mintával szépen nyomdáznom fekete vagy fehér lakkal, akkor mindig a metál lakkjaim után nyúlok, mert nincs olyan minta, ami azokkal sem működik...
    Ha van metál lakkod, próbáld ki! :)
    A Moyra metál lakkjai fenomenálisak, de az Avonosok is nagyon jók.
    Szerencsére még nem jártam így, mint Te. Olyan már előfordult, hogy 2 héttel azután, hogy rendeltem és fizettem, írtak, hogy válasszak mást, mert nincs már az a lemez... No akkor mérges lettem rájuk, de szó nélkül visszautalták a lemez árát (ami vicc, hogy kb 3 hét múlva újra volt készleten és meg is tudtam rendelni). Ilyesmi szerencsére nem történt még velem, pedig tavaly ősz óta egész sokszor rendeltem tőlük, mert több ismerősöm rendelését is én intéztem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak metál lakkjaim, de rájuk nem is gondoltam, köszi az ötletet. :)
      Hallottam már én is a BPS furcsa dolgairól, elképesztő, hogy miket tudnak csinálni. :/

      Törlés
  3. Nekem ilyen fekete nyomdázóm van és imádom, a BPS lemezekkel sincs különösebben bajom. Az e-bay-es Moyou hamisítvány lemezek gyengébbek mint a BPS, de még azokkal is el lehet azért boldogulni. Pancsinak igaza van, a metál lakkok a legvacakabb lemezekkel is működnek. :))) Ja, nekem meg kellett mosdatnom acetonban a nyomdázó párnáját és utána lett jó. A kemény nyomdázók (rózsaszín, zöld) nekem sajnos nem jók mert nagyon kemények... de ez is olyan dolog hogy kinek a pap, kinek a papné :) A Moyra lakk szuperül mutat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a sok-sok ajánlatot, Szilvi. :))
      Nagyon jókat írtál, biztos megpróbálom ezt az acetonos dolgot. :) És majd a metál lakkokra is vetek egy pillantást. :)

      Törlés
  4. Manikűr nagyon szép lett :)
    Nekem akkor nem szokott sikerülni a nyomdázás ,ha nem reszeltem meg jól a nyomdapárnámat. És azt olvastam ,hogy érdemesebb olajmentes lemosóval lemosni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mazsi a tippeket! :)
      Reszelem is, nem túl erősen, de szerintem a lakk-nyomda párossal volt a gond eleinte. :S

      Törlés