2015. február 7., szombat

Az első Essie lakkom

Sziasztok!

Aki egy kicsit is régebb óta követ, az tudja, hogy az Essie lakkmárka volt az én nagy álmom. Szerintem csodás az üvege, a színek is gyönyörűek, az ecsete is tetszett a képek alapján. Eléggé sokat kellett várnom az első Essiemre, hiszen valljuk be, nem a legolcsóbb lakkok közé tartozik. A csavar a dologban az, hogy ezt Szerbiából kaptam, pedig nem is tudták a rokonok, hogy nekem ez a vágyam, csak annyit tudnak, hogy a körmömet festem. Érdekesség, hogy Szerbiában minden DM-ben lehet kapni és nem is olyan borsos áron, mint Magyarországon.


Egy kicsit még várjunk arra a lakkra! ;)
Szóval a másik szépség egy Lovely lakk, ami tele van matt fekete és piros körökkel, hexagonokkal több méretben. Nem rendeltetésszerűen használtam, hiszen nem csak felkentem a csillámos lakkot, hanem egyesével raktam fel mind a 10 ujjamra. Sőt, még a pedikűrömet is ezzel a lakkombinációval festettem meg. Dolgoztam ezzel a manikűrrel, pedikűrrel, de szerintem megérte, én nagyon szerettem!


És az Essie lakk. Nagyon kötődök ehhez a lakkhoz. Decemberben voltam nyelvvizsgázni, ami pont december 6-ára esett. Barátnőm mondta, hogy feltétlenül pirosas/borsós lakkal menjek vizsgázni, hiszen ez nőcis, magabiztosságot sugároz és nem mellesleg Mikuláskor Mikulás színét viseljem! Úgy látszik, hogy bejött a lakk, hiszen sikeres lett a nyelvvizsgám! :)
Na, de hogy a lakkról is mondjak valamit. Nagyon könnyen lehet kezelni, kellemes az állaga. Gyorsan és viszonylag fényesre szárad. Két rétegben van a képeken. 
A színét tekintve egy kicsit sötétebb, mint amit várunk az üveg alapján, de nekem télen pont ezek a sötétebb színek tetszenek. 


Eveline Cosmetics 8w1 Total Action
Essie Dress To Kilt
Lovely Top Jewels 02
Seche Vite Fast Dry Top Coat

Nektek mi (mi volt) a legnagyobb álmotok? :)

15 megjegyzés:

  1. Lakkügyileg? Amit akartam, megvettem, bár a PP Bridgetre elég sokat vártam (és már félig van már, sajna).
    Szép manikűr, a pirosas, bordós színek a kedvenceim.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, a PP lakkok tényleg mesések, nekem még nincsen egy sem. Az én kedvencem a Whimsy és a Grace lenne, ezek a legmeggyőzőbbek a képek alapján! :)
      Persze, ha lenne keret, akkor tudnék még mit választani! :D Többek közözz a Bridget is köztük lenne. :)
      Köszönöm, Audrey! :))

      Törlés
  2. Gratulálok a nyelvvizsgádhoz:)
    Csodás manikűr lett :) Nekem nem lett volna türelmem mind a 10 ujjamra feltenni ezeket a kör alakú glittereket. Minden elismerésem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Mazsi! :*
      Plusz még a 10 lábujjam! :D Nem volt egyébként fárasztó, élveztem csinálni. :)

      Törlés
  3. Gratulálok a nyelvvizsgádhoz, és a legelső Essie lakkodhoz! :) Gyönyörű színe van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Mea! :)
      Tudom, hogy Te is annyira rajongsz az Essie lakkokért! :) Még klubunk is volt!

      Törlés
  4. Ez a Lovely Nekem is megvan, szeretem, szép, a Dress to Kilt pedig kívánság listás. Jó lett a mani!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én biztos valamilyen élénkebb színt választottam volna, de gy ilyen színű lakk alapdarab, kell a készletbe. :)
      Majd ha meglesz a DtK, akkor esetleg megcsinálhatnád Te is valamilyen formában! :)

      Törlés
  5. Ugye, hogy jo otlet volt a piros lakk? ;) Innen is grat!! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és igen, jó ötlet volt! :) :*
      Máskor is adhatnál ilyen szuper ötleteket! ;)

      Törlés
  6. Gratu a vizsgához! ^^ A lakk gyönyörű, ezzel az árnyalattal nem lehet mellé lőni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Szilvi! :))
      Igen, nekem is nagyon tetszik. :)

      Törlés
  7. Gratu a sikeres vizsgádhoz! :) Nekem most perpillanat ez az egyik álmom: http://nailland.hu/koromlakk/china-glaze/6pc-peonies-park-ave
    :D De úgy érzem még várat magára :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Köszi, Elíz, most már nekem is. :D :/

      Törlés
  8. Megértelek....nekem is életem vágya egy essie lakk, csak az árával nem vagyok kibékülve. Meg hogy Magyarországon nem mindennapi teremtmény. :)

    VálaszTörlés