2015. szeptember 9., szerda

Körmös technikák kihívása #2 Water marble

Sziasztok!

A mai technikánk szerintem sokak által a legutáltabb. Bevallom, nekem is. Nem is értem, hogy hogyan alakult ki. Ki volt az első, aki egy tál vízbe lakkokat csepegtetett, majd rajzolt bele, végül a körmeit belemártva neki tetsző végeredményt kapott? Na, mindegy is, a mai manikűr tényleg kihívás- több szempontból is.


A lehető legtöbb körülménynek passzolnia kell, hogy működjön. A víz hőmérséklete (legtöbben a szobahőmérsékletűre esküsznek), és ami a legbonyolultabb: megtalálni az ehhez alkalmas lakkokat. Ezt tényleg nem könnyű! Sok-sok lakkal próbálkoztam, talán azt tudnám ajánlani, hogy a folyós lakkok erre jók. Márka terén nem tudok biztosat mondani, én csak NYC lakkokkal dolgoztam. Pár márka kijött csak water marble lakkokkal, például a China Glaze is.


Először csak piros lakkokkal dolgoztam, de be kellett látnom, hogy az kevésbé látványos. A 3 piros lakkból így kettőt megtartottam és hozzájuk vettem egy kék lakkot. A sima, krém színű pirossal kifestettem a körmeimet, hogy ez egyfajta alapot biztosítson a manikűrnek. Ezek után a lakkokat belecsepegtettem a vízbe és egy pontozó segítségével vonalakat húztam bele, amely összehúzta a lakkokat és ezáltal különböző formákat kaptam.


Kipróbáltam, hogy vajon tényleg működik-e az, hogy egy zsíros krémmel körbekenem a körömágybőröm, amelyet a művelet végén egyszerűen le tudok törölni, ezzel meg tudom spórolni a körömlakklemosóval való takarítást. Sajnos nem, nekem ez nem vált be, így maradt az, hogy körbecelluxoztam az ujjamat. Természetesen még így is kellett takarítanom, de már jóval kevesebbet.
Miután megcsináltam minden ujjamon, kentem rá egy csillámos fedőlakkot. Nem is tudom, nekem talán jobban tetszik fedőlakk nélkül. És nektek? :)


Eveline Cosmetics 8in1 Total Action
NYC 045 Love never dies
NYC 039 Glamorous Red
NYC 015 Fresh Blue
essence hugs & kisses 02 Dreams For Sale
Seche Vite Dry Fast Top Coat

Többiek márványos alkotásai:

10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett :) Nekem fedő nélkül jobban tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is, de gondoltam, hogy megosztom, hátha valakinek így tetszik jobban. :)

      Törlés
  2. Szerintem is jól sikerült, fedőlakk nélkül nekem is jobban tetszik :)

    VálaszTörlés
  3. Minden verzióban csudiszép :)

    VálaszTörlés
  4. Semmilyen háttérinfóm nincsen erre vonatkozólag, de szerintem az iparban használhatnak hasonló módszert nagyobb dolgok dekorálására - talán innen vette valamelyik leleményes körmös leányzó az ötletet. :) Nekem jobban tetszik a fedőlakkal, azzal úgy néz ki mint egy színes, kozmikus köd csillagokkal. :)

    VálaszTörlés
  5. Csodás lett!! Nagyon tetszik nekem mindkét verzió szép, a fedőlakkos tényleg olyan kozmikus benyomást kelt. (-:

    VálaszTörlés
  6. Nekem is a fedőlakkos tetszik jobban, mert az kicsit összemossa a piros és kék színt, ami önmagában nekem annyira nem passzol egymáshoz. Amúgy a kivitelezés nagyon igényes. :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű, nekem fedőlakkal is tetszik, úgy olyan unikornisos lett *-*

    VálaszTörlés
  8. Nagyon matrózos. :3 Nekem csak most sikerült rájönnöm nem tudom hány alkalom után, hogy miért nem sikerült sosem jól az ilyen manikűr... Nem terül el rendesen a lakk. Én azt hittem ha már kicsit terül az jó, de most vettem észre, hogy így a fonákja, ami a vízben van gusztustalanul összefolyt színű, és azért nem szép a végeredmény. :/

    VálaszTörlés