2016. január 18., hétfő

ManiCute - Negative space

Sziasztok!

Szerintem a mai témánk igencsak megosztó lesz. Aki nincs benne ebben a körmös világban, annak csupán úgy fogalmazódhat meg a fejében ez a téma, hogy 'Miért nincs teljesen kifestve a körmöd?'. Hiszen a negative space nem más, mint a körömfelület egy kis részének szabadon hagyása.


Szerintem ez a fajta körömfestési trend a divatbemutatók világából ered. A tervező úgy gondolhatta, hogy legyen egységes manikűr, így fessenek a modelleknek egy-egy csíkot a körmükre, vagy egy pöttyöt tegyenek.

Az én manikűröm szerintem egy teljesen hétköznapi manikűr lett. Mivel nem szerettem volna a teljesen csupasz körmeimmel rohangálni, ezért egy nude lakkot kentem alapnak. A körömvégnél azért látszik, hogy ez jó ötlet volt, még egy kicsit átsínylik. 


Kipróbáltam a bornprettystore-ról kapott átlátszó nyomdámat, de erről majd később beszámolok. :)
Szóval egy ilyen vonalas mintát választottam, aminél fontos az, hogy középre helyezzük a mintát. A bal kezemen az új nyomdát használtam, a jobbon viszont már a jól bevált MoYou nyomdapárna tette a dolgát. (ez már jelent valamit..)


Nem túlbonyolított manikűr, az utcán is hordtam (ma is ez van még rajtam). A piros színválasztásnak nincs sok alapja, csupán azért ez dominál a manikűrben, mert régen voltak már piros körmeim. Habár mindig azt mondom, hogy a piros körmök mindenhez mennek, ma gondban voltam, ugyanis a piros szoknyám és ennek a lakknak az árnyalata nem teljesen megegyező. Szerencsére nem volt zavaró az árnyalatnyi különbség. 


Eveline Cosmetics 8in1 Total Action
essence colour&go 115 redvolution
Lovely Nude Nail Polish Nr.4
Lora fekete lakk nyomdázáshoz
MoYou Holy Shapes 07
Seche Vite Dry Fast Top Coat

Ti szeretitek ezt a fajta lakkozási módot? :)

vagy

18 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, olyan modern!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      És igen, a modern szó remekül leírja ezt a lakkozást. :)

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki, tetszik! :)
    (a nyomdázóra kíváncsi vagyok, nem sejtek jót a leírásodból)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Hát, pont ezért nem is akartam leírni, mert még tesztelgetem. :)

      Törlés
  3. Nagyon szép lett! Szuper lett a minta!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen a lemezen tényleg sok szép minta van. :)

      Törlés
  4. Csinos! Nekem Moyrás nyomdázóm van átlátszóból, hát vigyázok rá, mintha üvegből lenne, jól passzítható vele a minta, de annyira nem vagyok oda érte, mint a MoYou szilikonosért, az veszi fel legszebben a mintát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy nem az igazi?! :/ Azért nem adom fel, tesztelgetem :)

      Törlés