2016. május 5., csütörtök

Az első dupla nyomdás manikűröm

Sziasztok!

Szeretek naprakész lenni, de valljuk be, a dupla nyomázás nem éppen ma jelent meg a világban. Csodás manikűröket lehetett látni, azonban az időhiány miatt sokáig csak a képeket nézegettem. Még márciusban Eleni tett közzé egy bejegyzést, amiben egy csodaszép manikűrt osztott meg velünk. Nos, engem ez a manikűr ösztönzött, hogy végre kipróbáljam a dupla nyomdázást.


Nagyon megtetszett az ötletadó manikűr, a színek igazán tavasziasak! 
A China Glaze lakkot is ebben a manikűrben avattam fel. Nagyon szeretem a márka lakkjait, próbáltam is már párat, de azt el kell mondanom, hogy sajnos szinte az összes lakkjuk híg. Sajnos túl folyós, viszont állásukkal tökéletes állagot érnek el, akkor már álom velük dolgozni. Ezt a tulajdonságát ismerve, tudtam, hogy minimum 3 réteget kell majd felkennem. A három réteg megszáradása után jöhetett a nyomda!


Először az ezüst lakkal nyomdáztam, az örök kedvenc Moyra Metal kollekció darabjával. Ezek után pedig egy sötétkék lakkra esett a választásom, amivel nagyon egyszerű volt nyomdázni, de sajnos ezzel a nyomdázással teljesen elhasználtam ezt az NYC lakkot.


Próbáltam egy nonfiguratív mintát választani, így esett a választásom erre a BPS lemezre, ami tele van ilyen mintákkal, így biztosan sokat fogom még elővenni. A minta szerencsére tökéletes mélységű, szuperül felvette a nyomdapárna. 


Eveline Cosmetics 8in1 Total Action
China Glaze At Vase Value
Moyra Metal Effect No.:304
NYC 049 Blue Skycraper
Seche Vite Dry Fast Top Coat

Ti szoktatok duplán nyomdázni? :) 

10 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, tetszik a kék-ezüst párosítás!

    VálaszTörlés
  2. Megtisztelő, hogy inspiráltalak! Le a kalappal! Gyönyörű!

    VálaszTörlés
  3. Én még szimplán is abszolút kezdő vagyok, azt hiszem egy ilyen gyönyörű duplanyomdát akkor vállalok majd be, ha nagy leszek! :D

    Csodás, öröm ránézni!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon gyönyörű lett!:) Nekem sose ment a nyomdázás, mert tényleg olyan szép mintákat látni fenn a neten ezért próbálgattam hátha nekem is megy...többször is nekifutottam de mindig elrontottam valahol aztán letöröltem és már egy ideje nem kísérleteztem.:D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép lett a manikűr! Nem nagyon nyúlok a dupla nyomdázáshoz, valahogy sosem érzek késztetést, hogy többször vigyek fel mintát egy körömre :) Pedig tényleg mutatósak az így készült körmök :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett!!!!!!!!! :)
    Judit

    VálaszTörlés
  7. Tetszik. Szerintem nagyon jól sikerült.

    VálaszTörlés