2014. augusztus 25., hétfő

Új szerzemények | Nailland, Max Factor, Bornprettystore

Sziasztok!

Mostanában egyre több öröm ér, már ami a blogot illeti. Megkeresett a Bornprettystore és a Max Factor is, amelyeknek hihetetlenül örülök. Emellett pedig végre én is ellátogattam a Nailland standjához és persze nem távoztam üres kézzel. :)


A Bornprettystore webáruháztól Daisy keresett meg, hogy lenne-e kedvem együttműködni az oldallal. Két dolgot választhattam az oldalról. 
A szegecseket régóta kinéztem már magamnak, én a 2mm-eseket választottam, hogy ne emelkedjenek túlságosan ki a körmöm felületéről. Vegyesen vannak benne arany és ezüst négyzetek, illetve körök. Elvileg 350 darab van bennük, őket ITT tudjátok megrendelni.
A díszítőcsík egy kicsit csalódást okozott, ugyanis elkerülte a figyelmemet, hogy csak 1 darab érkezik. Pechemre pont arany jött, amelyből pedig már van egy e-bayes... Ha valaki szeretné ITT tudja megnézni.


A blogom is kapott egy kuponkódot, amelyet felhasználva -10%-hoz juttok, ez pedig a HYBQ10 .



Ezek után a Max Factor csapata keresett meg egy bloggerináknak szóló verseny miatt, amely nagyon jól esett és el is fogadtam. Három lakkot választhatott egy nevező, és ezekkel a lakkokkal kellett egy manikűrt megalkotni. Én már teljesen őszies színeket választottam, készülök az őszre. A Twinkling Pink a nevéhez hűen egy gyönyörű pink lakk; a Sparkling Berry egy burundi lakk egy kis bogyós beütéssel; a Sheen Merlot pedig egy mélybordó csillámos lakk. A manikűrt már elkészítettem, azonban az őszi színek miatt majd csak később fogom posztolni. Mindhárom lakk az új Gel Shine vonalból van.

UPDATE: Aki szeretne ilyen lakkokat venni, az most menjen a DM-be! Ugyanis egy áráért kettőt lehet kapni. Hivatalos szöveg: "Vásároljon 1db Max Factor gel shine körömlakkot és a másodikat 1 Ft-ért adjuk Önnek." Forrás: DM Bombaár ajánlat


A Nailland standnál teljesen káprázott a szemem, azt sem tudtam, hogy hova nézzek! :D Sajnos annyi időm nem volt, hogy mindent tüzetesen átnézzek, a mintapaletták teljesen elkerülték a figyelmem, nem is láttam őket.. hol állnak? 
Végül 3 Golden Rose lakk jött velem haza. Szintén már a hidegebb napokra gondolva vettem egy lila lakkot, amely a 26-os kódszámú. A 35-ös fekete lakk azért kellett, mert elfogyott a Rimmeles és azt olvastam, hogy jó nyomdázásra is. Tapasztalata van valakinek? :) A harmadik egy kicsit kilóg a sorból, egy szép barackszínű lakk 64-es kóddal, remélem ő egy tökéletes barack lesz. 


Kíváncsi vagyok, hogy miket szereztetek be az utóbbi időben. Írjátok le vagy ha van bejegyzésetek, akkor linkeljétek. :)




19 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lakkokat választottál! :) A Golden Rose barack lakkjára kíváncsi vagyok nagyon :) Sajnos még nem sikerült megtalálnom a tökéletes barack lakkot, ezért minden hasonló színű lakkról szívesen olvasom véleményeket és nézem a képeket :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fanni, ha hiszed, ha nem pont azt kentem fel először! :D Napokban jön a poszt. ;)

      Törlés
  2. Milyen szerencsés vagy, nagyon jól jártál ezekkel az ajándékokkal :) A MF lakkok különösen gyönyörűek, nekem még egy sincs tőlük, de lehet kipróbálom őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az akció keretén belül nagyon megéri. :)

      Törlés
  3. Nagyon várom már a sok manit :) Ezzel a sok-sok szép lakkal ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Azrail, én is nagyon várom már, hogy alkothassak velük. :)

      Törlés
  4. Szépek! :)
    A Max Factor lakkok érdekelnének, rég nem vettem ebből a márkából lakkot. :)
    Nem merem leírni, h ma miket vettem, már kint a bejegyzés a blogon :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az akciót érdemes kihasználni. :)
      Megyek és nézem is. Facebookon láttam a csodás PP lakkokat, de sajnos csak az effektes képet, szóval felcsigáztál. :D

      Törlés
  5. A Golden Rose lakkokra lennék leginkább kíváncsi, főleg, hogy mennyire alkalmasak nyomdázásra :)
    Én a múlt héten rendeltem Konad nyomdázólakkokat, ma pedig kézhez kaptam az új Pueen Encore nyomdalemezeimet. Totális boldogság :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, akkor tényleg nagyon az öröm. :) Majd nézem a blogod, kíváncsi vagyok a véleményedre. :)

      Törlés
  6. Csodaszépek a lakkok :)
    GR barack színű lakkjára én is kíváncsi vagyok :)

    VálaszTörlés
  7. én is a barack lakkra vagyok legkíváncsibb, meg várom a maxfactor manit is ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, mind a kettő kikerül majd. :)

      Törlés
  8. A Sparkling Berryn én is gondolkodtam. :) Nem kellett volna ezt az akciót elolvasnom... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam hasznos infó... :D De most viccet félretéve: tényleg megéri most vásárolni. :)

      Törlés
  9. Nagyon szép az összes lakk :)

    VálaszTörlés