2015. július 21., kedd

ManiCute - Szivárvány

Sziasztok!

A mai ManiCute felhozatal igen színes lesz, ugyanis a szivárvány a témánk. :)


Ennyit még egyik manikűrrel sem foglalkoztam. Bár első ránézésre semmi extra, mondhatjátok rá azt is, hogy ez egy ilyen megúszós manikűr, hiszen "csak" köveket helyeztem fel és készen is voltam. Azonban ez nem így van. A Born Pretty Store-tól kaptam ezeket a kis köveket, hogy készítsek velük egy manikűrt. Nem tudom, hogy mennyi apró kis kő van ebben a tégelyben, de az biztos, hogy egy életre elég. Éppen ezért is tartott napokon keresztül kiválogatni őket, és így is még csak kevesebb, mint a negyede van szétválogatva.

Először fehér alapot festettem, majd miután ez megszáradt, akkor egy csík átlátszó lakkba ragasztottam fel őket waxceruza segítségével- nagyon hasznos találmány!


Végül fedőlakkal fixáltam és már készen is lettem! Egyáltalán nem állnak ki a köröm felületéből, mert nagyon kicsik és pont ezért is szeretem őket. Van még pár szín, amelyek nem kerültek most fel, mert túl világosak voltak.
Ha megtetszettek a kis kövek, akkor nyugodtan használjátok a 10%-os kedvezményre feljogosítü kódomat: HYBQ10 :)



Eveline Cosmetics 8in1 Total Action
China Glaze White On White
Seche Vite Dry Fast Top Coat

Nézzétek meg a többiek színpompás manikűrjeit is: 


39 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett, megérte napokig válogatni a köveket! Gondolom felhelyezni se 2 perc volt.. de tényleg megérte! :) Gyönyörű, és persze a tőled megszokott módon rendkívűl igényes manikűr! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszi, Laura! :*
      Hát, a válogatás volt a napokig tartó, megtervezni és felhelyezni már egy kicsit könnyebb és kevésbé időigényes munka volt. :)

      Törlés
  2. Nagyon jó. :) Igazi türelemjáték lehetett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, főleg a válogatás volt az, a minta megalkotása már nem volt sok idő. :)

      Törlés
  3. Őrült jók ezek a kövek, szuper, hogy egyformák és így ilyen szép szimetrikus minta alkothatók belőlük. Az e-bay-es kövek többsége nem egységes formájú és méretű. Szabad szemmel nem is lehet látni, de amikor egy ilyen mintát akar kirakni az ember belőlük, akkor kihullik a haja. Ezzel szemben úgy látom ezek a kövek nagyon jó minőségűek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek tényleg nagyon jó kövek. Jó, azt nem állítom, hogy nincs egy-két rossz, nem a többihez illő kő, de tényleg egészen kevésszer találkoztam egy-egy selejttel. ;)

      Törlés
  4. Igazán fantasztikus lett ez a manikűr! Tetszik maga az elképzelés, hogy kövekből rakod ki a szivárványt és az is tetszik, hogy nem érnek ki a kövek a körmöd végéig. Szokatlan (mivel ha már ennyit kiraknak, akkor ugye végig szokták), viszont ezzel együtt egészen új és tetszetős :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is jó, hogy nem raktam végig ki a köveket, így tényleg egy kicsit tudtam újítani a sok, már megszokott "teliköves" körmök mellett. :)
      Nagyon örülök, hogy neked is tetszik, Ciiska. :))

      Törlés
  5. Ez a mani valami csodás! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy neked is tetszik. :)

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Köszi, Erzsi. :)) Nagyon örülök, hogy neked is tetszik. :)

      Törlés
  7. Ez egy csoda! Nagyon ügyes vagy,a kitartásod és a türelmed pedig irigylésre méltó ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Liza. :)) Nagyon megérte a munkát, ha neked is ennyire tetszik. :)

      Törlés
  8. Aztaaa, idegőrlő folyamat lehet/lehetett válogatni, de megérte, nagyon szép manikűr lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg többnapos folyamat volt, de a sok pozitív kommentet látva úgy érzem, megérte. :)

      Törlés
  9. Amikor valaki kövekből vagy csillámokból csinál mintát, mindig irigylem a türelmét, nekem kb. egy körömig tartana ki, de ha valaki megcsinálná ezt a manit, örömmel viselném, annyira szép és szolid.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon kedvenceim az efféle manikűrök. :) Végre én is kipróbálhattam, nekem nagyon tetszik. :)

      Törlés
  10. Válaszok
    1. Jajj, Andi, nagyon örülök, hogy ennyire tetszik neked. :)))

      Törlés
  11. Annyira kellemes még ránézni is, kifinomult és elegáns :) Megérte a sok időt, amit ráfordítottál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Szilvi. :) Örülök, hogy tetszik neked. :)

      Törlés
  12. Hú, nagyon menő! Nagyon tetszik! ^.^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még menőbb lenne, ha az egész tele lenne rakva- majd talán egyszer ;)

      Törlés
  13. Uhh, wow!!!!! Gyönyörű lett!! *-*

    VálaszTörlés
  14. Nagyon ötletes, ez az egyik kedvenc megoldásom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésedet. :)

      Törlés
  15. Gyönyörű! Nagyon elegáns és egyben vagány is a színek miatt!:)

    VálaszTörlés
  16. Erre a manira ez első reakcióm az volt, hogy: waoo *.*!!!, a második pedig az hogy: waooo!!!*.*, és a harmadik is az, hogy: waooo!!*.*, nagyon szép :) egyszerűnek tűnik, de korántsem az :) ügyes vagy nagyon, vagy ez már több mint ügyesség szerintem... ;)
    O.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, ennyi dicséretet egy kommentben még sosem kaptam, köszönöm, O.! <3

      Törlés
  17. Nagyon csini lett! Imádom a szivárvány glittereket a fehér alapon. *.*

    VálaszTörlés