2015. szeptember 12., szombat

Kék és ezüst gyémántok - Alopecia Awareness

Sziasztok!

A mai poszt különleges lesz, ami talán már a címből is kiderül. A hét második felében viseltem ezt a manikűrt, amikor mindenképp kék lakkra vágytam. Amint elkészültem a manikűrrel, azonnal arra gondoltam, hogy elég téliesre sikeredett. Ezek ellenére nem mostam le, nagyon sok dicséretet be is zsebelt, aminek mindig külön örülök. :)


A cím második fele viszont sokaknak ismeretlen- bevallom, egészen reggelig én sem tudtam, hogy mit takar az Alopecia Awareness. Reggel megnyitottam Edina blogját és a legfrissebb posztjában írt a Glam Plosh márka kezdeményezéséről, miszerint aki teheti, az fesse kékre körmeit, hogy felhívjuk a figyelmet egy betegségre, amely hajhullással jár. A márka egy lakkot is piacra dobott ez alakalomból, a többi részletet ebben a posztban olvashatjátok.  


Véletlenek ezek szerint pedig vannak, hogy kékes lakkot kentem fel, így én is részt tudok venni a kezdeményezésben. 
A manikűr stamping decal technikával készült, a kis gyémántokat az alapszínnel és a benne felcsillanó ezüstös árnyalattal töltöttem ki, végül fehér alapra helyeztem fel őket. 


Eveline Cosmetics 8in1 Total Action
AVON Sequined Turquoise
China Glaze White On White
NYC 050 Cyclone of Glitters
Lora fekete lakk (nyomdázásra)
Pet'la Plate Seven Sins
Seche Vite Dry Fast Top Coat

Mikor volt utoljára kék lakk a körmeiteken? :)

18 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett a manikűr. Az az avon lakk pedig mesés. *-* (Tetszik a kezdeményezés,ezidáig én sem hallottam a dologról. Szóval érdekes,és szomorú újdonság volt számomra.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Az Avon lakk nekem is kedvenc, csak egy kicsit téliesnek érzem. :)
      Szerintem is remek kezdeményezés, aki megteheti és tetszik neki a GP Bad Hair Day lakkja, az tényleg vegye meg, hiszen részesedést kap az egyik alapítvány, aki ezzel a betegséggel foglalkozik. ^^

      Törlés
  2. A te manikűröd is nagyon csinos lett - és látom hozzám hasonlóan, te is Avon lakkot használtál! :D Gyönyörű ez a szín!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)
      Úgy látszik, hogy az Avon lakkok ebben a témában nagyon bejövősök. ;D

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszönöm, Szilvi. És nagyon örülök, hogy neked is tetszik. (:

      Törlés
  4. Gyönyörű! Ez a gyémánt minta amúgy is annyira tetszik, ezekkel a színekkel pedig tökéletes *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, Dii! :*
      A gyémántok, mint tudjuk, nagyon jó barátunk. :D

      Törlés
  5. Gyönyörűek ezek a minták, és a színek is!! Imádom!! *-* :P

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett! :)
    Az az Avon lakk nekem is megvan, nagy kedvenc :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm. :)
      Ugye, milyen szép? Én is nagyon szeretem. :)

      Törlés
  7. Szép lett. Most egészen véletlenül napok óta kék a körmöm, csak a minta más rajtuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is nagyon csábítóak mostanában a kék lakkok. :)

      Törlés
  8. Gyönyörű manikűr lett! A kezdeményezést pedig nagyon jó ötletnek tartom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg nagyon jó ötlet ilyen komoly dolgokra is felhívni a figyelmet.

      Törlés