2015. szeptember 16., szerda

Körmös technikák kihívása #3 Színátmenet

Sziasztok!

Az eheti témánk nem lesz más, mint a színátmenetes körmök. Bár a technika nem újdonság, próbáltam már sokszor, de bevallom, nem a kedvencem. Túl macerás a sminkszivaccsal való felvitel, a körbetakarítás. Éppen ezért új módszer után kutatva rájöttem, hogy legyezőecsettel tökéletes átmenetet lehet készíteni. Kapva kaptam az alkalmon, így ez a manikűr már a legyezőecsetes módszerrel készült.


Tudtam, hogy két olyan színt fogok használni, amelyet közt jól látszik az átmenet. Így esett a választás a lilára és a kékre. A lila lakkal kifestettem a körmeim, majd egy irattartó bugyira felfestettem két csíkot egymás mellé: egy lilát és egy kéket. Majd a legyezőecsethez nyúltam és egy kicsit összemostam a két színt, végül pedig felvittem a körmeimre két rétegben. Ezek után fedőlakkal fixáltam, amely egy kicsit összemosta, egységesítette az átmenetet. Itt van egy kép magáról az átmenetről, nyoma nélkül:


Ezek után úgy döntöttem, hogy nyomdázok rá, szerintem csak úgy magában egy kicsit csupasz a végeredmény, szinte kiáltott azért, hogy nyomdázzak rá. Egy kicsit elegánsabb motívumot kerestem és feketével nyomdáztam. A manikűr nagyon sokáig bírta, azt hiszem, 4 nap után mostam le. :)




Eveline Cosmetics 8in1 Total Action
Golden Rose Rich Color 26 
NYC 049 Blue Skycraper
Lora fekete lakk
bornpretty BP-L003

Ti már próbáltátok a legyezőecsetes technikát vagy maradtok a szivacsozásnál? :)
Többiek átmenetes manikűrje:

21 megjegyzés:

  1. Úgy látom, egy rugóra járt az agyunk! :D Nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ismét egyeztek az elképzeléseink. :)

      Törlés
  2. Szép, elegáns lett a végeredmény! (-: Számomra szivaccsal egyszerűbb készíteni. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm és örülök, hogy tetszik. :)
      Szerintem én azért sem szeretem a szivacsozást, mert rossz lehet a szivacsom minősége. :/

      Törlés
  3. Na most már tényleg muszáj kipróbálnom ezt a legyezőecsetes technikát nekem is! :) Nagyon szép lett! :) :) :)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűséges. *-* Nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon köszi és örülök, hogy neked is tetszik. ;)

    VálaszTörlés
  6. Csodálatos lett a végeredmény! A színátmenetes körmöknél mindig szivacsozom, és ÚTÁLOM a tisztogatás maceráját még süniragasztóval megelőzve is rengeteg festék jut a sáncokba. A legyezőecsetes technikát miért érzed egyszerűbbnek? Van, de még sosem próbáltam erre a célra. Kíváncsivá tettél, ráadásul a körmeid mentén semmi nyoma annak, hogy piszkos munka folyt itt! :) Olyanok, mint a ma született bárány ujjai, lakkozva! :D

    VálaszTörlés