2016. február 27., szombat

ManiCute - Rózsa (pótlás)

Sziasztok!

Még a kettővel ezelőtti témánk volt a rózsa, de akkor nem került ki a manikűröm. Elkészülni elkészült, de ez egy hosszú folyamat volt, ami végül nem került posztolásra- egészen mostanáig.


A manikűr ötlete nem újkeletű nálam, hiszen egyszer már megalkottam ezt, legalábbis ez első folyamatig eljutottam.
Nos, a manikűr alapja a stamping decal technika, amiről már sokat lehetett nálam olvasni. Mostanában eléggé nagy divatjukat élik a mat lapok (nem is tudom, hogy ennek van-e már magyar megfelelője, vagy sem). Nekem a legszimpatikusabb a a Bundle Monster szilikonlapja, de csak a lótusz miatt, mert számomra sokat jelent. Ebből is látszik, hogy mennyire eladható a termék egy-egy jól eltalált szimbólummal. Aztán kijött a Moyra is egy ilyen lappal, most pénteken pedig már a MoYou  terméke is elérhető lett. Habár a BM lapja a legkedvesebb számomra, mégis a MoYou-ét szeretném megvenni majd, ha kapható lesz majd a Nailland kínálatában. 


Amint láthatjátok, én még mindig az irattartó bugyikra nyomdázok, ha stamping decal matricákat szeretnék csinálni. Mivel nagyon sokszor alkalmazom ezt a technikát, ezért én tényleg szükségét érzem egy ilyen lapnak. 
Ezt a rózsamintát már ősszel is megalkottam, de akkor őszi színekkel töltöttem ki. Akkor viszont még a körmeimre sem kerültek fel. És hogy miért? Nem tudtam megfelelő alapszínt választani, mint ahogy most sem. Most 4 színnel dolgoztam, csupa rózsaszínnel, és ha nem próbáltam ki 10 alapszínt, akkor egyet sem! Valahogy egyiket sem éreztem az igazinak, de végül emellett a barna alapszín mellett döntöttem. Amikor felhelyeztem, nagyon nem tetszett, mert éreztem, hogy ennek a manikűrnek mintha nem ez az alap kellene. Ezért nem került időben posztolásra. Ma azonban, ahogy a képeimet törölgettem, megláttam erről a manikűrről az egyik képem és megtetszett. Kiposztoltam Instagramra és ott annyi pozitív visszajelzést kaptam, hogy úgy éreztem, megírom most Nektek is a bejegyzést. :)
Három krém rózsaszín lakkal dolgoztam, plusz egy holo pinkkel is, hogy legyen benne egy kis csavar. A leveleket pedig zölddel töltöttem ki. 


Eveline Cosmetics 8in1 Total Action
S-he 324
Moyra Holographic No.: 258
Moyra Gel Look 952 Solange 
Moyra Gel Look 958 Violette
OPI Suzi's Hungary Again!
NYC 298 High Line Green 
Lora fekete lakk nyomdázásra
Rival de Loop Young Gel Nail Top Coat (decalhez)
Seche Vite Dry Fast Top Coat 

Remélem, nem bánjátok, hogy utólag mutattam meg.. :) 


12 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett ez a manikűr, mesés az összhang a színek között :)
    Én is bugyizok még mindig, bár tény, hogy kevés technika során alkalmazom, így még elvagyok vele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)
      Én is elvoltam eddig a bugyikkal, de ha már van valami spéci cucc erre, akkor miért is ne?! :P

      Törlés
  2. Nagyon szép lett, kár lett volna "titokban" tartani ezt a manikűrt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, nagyon aranyos vagy, köszönöm! :*

      Törlés
  3. De hát ez nagyon szép!! Szerintem az alap is jó hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nem is gondoltam volna, köszönöm! :*

      Törlés