2016. február 12., péntek

Valentin pille

Sziasztok!

Közeledik a Valentin nap, ami mellett nem mehetek el szó nélkül, legalábbis egy manikűrt szerettem volna csinálni. Színek tekintetében tudtam, hogy a piros és a rózsaszín fog dominálni, még azt is tudtam, hogy egy nagyon régi essence trendkiadás darabjaival fogok dolgozni, ami a hugs&kisses nevet kapta.


A színek megvoltak, a fejemben pedig egy pillangó is körvonalazódott, így stamping decal technikával 4 pillangót nyomdáztam, majd kitöltöttem őket a színekkel. Végül csak két pillangót használtam fel, de mindig biztosra megyek, hátha az egyik elszakad vagy a kitöltés nem lett a legszebb, így van választási lehetőségem.


 A pillangókat végül egy fehér alapra helyeztem fel, így szépen kiadja a fekete körvonalakat és a színek is egységesebbek.


A manikűr másik díszesebb része a bal kezemen a gyűrűsujjam (jobb kezemen a pille került erre a körmömre), amely chevron mintát kapott. Nem nyomdáztam, hanem chevron-mintájú díszítőcsíkokat helyeztem fel szintén fehér alapra, majd ezt töltöttem ki a pirossal és a rózsaszínnel. 
A csík egyébként egy tekercsben jön, nem az a nagyon egyenes fajta, hanem lekerekített, de én nem bánom, nekem így is nagyon tetszik! Ugyanúgy kell használni, mint az egyenes díszítőcsíkot, szóval ügyeli kell az alapréteg teljes megszáradására és érdemes azonnal eltávolítani, miután kitöltöttük az adott részt. 


Amikor készen lettem a manikűrrel, akkor vettem észre, hogy igazából semmi Valentin napi sincs benne, maximum a színek tudhatóak be annak- és aki jobban megnézi a pillangót, az látja, hogy el van benne rejtve egy szívalak. Ebben az essence trendkiadásban a lakkok szuper minőségűek voltak, a képek az ötödik napon készültek. Volt még szívalakokat tartalmazó topper ebben a trendkiadásban, de végül nem kentem fel, az már nekem túl soknak tűnt. Így ez a manikűr is inkább egy tavaszi manikűr, mintsem szerelmes, de remélem, hogy nektek is tetszik! :)




Eveline Cosmetics 8in1 Total Action
essence hugs&kisses 01 sugar baby love
essence hugs&kisses 04 save your kisses for me 
Lora fekete lakk nyomdához
Rival de Loop Young Gel Top Coat (stamping decalhez)
Seche Vite Dry Fast Top Coat 


Ti készültök külön manikűrrel a szerelmesek világnapjára? :)

22 megjegyzés:

  1. Habár én taszítok mindent, ami Valentin nappal kapcsolatos, mégis nagyon tetszik ez a manikűr! A pillangó csodás lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm és örülök, hogy azért tetszik a manikűröm. :)

      Törlés
  2. Jaj nagyon szép lett ez a manikűr!

    VálaszTörlés
  3. Nekem tetszik :) A héten csak a Moyra ünnepes nyomdalemezét használom, mert azon van 3 valentinos minta, mikor máskor használjam ki? :) Valentin-napozni nem szoktunk. Most látom csak új a fejléc, csinos!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ilyenkor ki kell használni ezeket a mintákat! ;)
      Köszönöm. :))

      Törlés
  4. Ez nagyon édes lett :) Valentin-napos is, meg nem is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valami olyasmi. :D
      Köszi és örülök, hogy tetszik. :)

      Törlés
  5. Nagyon szép lett! A fejlécedről nem is beszélve! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy mindkettő tetszik. :)

      Törlés
  6. Imádom az ilyen üde színű manikat, és a pillangó is csodás lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is már kellenes a színes, színpompás manikűrök. :))

      Törlés